2.rész- Démon

Hey, kedves olvasóim!:) Lehetséges, igen rég hoztan részt, szóval most megleplek titeket egyel! Remélem tetszik a sztori! Van még valami! Nem rég jutott tudomásomra, hogy Cassandra Clare másik árnyvadaszos trilógiájában is valaki félig démon, félig árnyvadász,vagy mi, szóval szeretném tisztázni, hogy én egyáltalán nem olvastam azt a könyvet! Szóval mondhatni, magamtól jött ez a dolog, és nem lopott. Mindegy is, jó olvasást!:)

   A nappalin átkelve, a konyha felé vezető utamon háromszor botlottam meg a tegnapi hulladékáradatban.Xavier ötlete nagyon jól bejött, végre kikapcsolódtam és nagyon jól éreztem magam, korlátok nélkül, viszont sajgott a fejem ezért bevettem egy tablettát.A nappali felé indultam, hogy felébresszem Xaviert, de hangokra lettem figyelmes a ház elől.Odafordultam, aztán szinte hátraestem.
   A konyhaablak nagy csörömpöléssel tört ezer darabra amik a konyha minden felét elárasztották, viszont nem ez lepett meg, hanem az ami betörte.Egy fiú volt, fekete bőr öltözetben, karamell színű hajjal és egy hosszú, kékes fénnyel ragyogó kardra hajazó fegyverrel a kezében.Tekintetét az ablakra szegezte.
   Megköszörültem a torkom és felém fordult.-A buliról elkéstél, már két órája vége van, viszont ha nem vagy ablakszerelő, akkor nagyon remélem van egy ismerősöd aki megcsinálja-mondtam csípőre tett kézzel.
   A fiú rámmeredt a kék szemével, mintha megijedt volna tőlem, aztán összehúzta a szemöldökét és felállt.-Te látsz engem?-olyan hangsúllyal tette fel a kérdést mintha kételkedne abban, hogy egészséges a látásom.
   -Ha már ott tartunk, hogy vaknak nézel, akkor megkérdezhetném milyen márkájú láthatatlanító sprét használsz?Mert szerintem allergiás vagyok rá.-már éppen mondani akart valamit, de az ikerablak másik fele is kitörött és mindketten odakaptuk a fejünk.Nem akartam hinni a szememnek, soha nem láttam még olyasmit, mint akkor.
   Egy nagy, nyúlósnak tűnő, fekete lény volt a következő hivatlan vendégem.A szája belseje tele volt éles fogakkal és takonyhoz hasonló folyadék csöpögött a fogairól.A fiú nagy kiáltással ráugrott és belemélyesztette a fegyverét a lény fejébe, aztán a lény egy nyom nélkül eltűnt ahogy a fegyver hozzáért.
   A srác hátrasimította izzadt haját és felém sétált, mikor szembe került velem megszólalt.-Hogy hívnak?
   -Ez én is kérdezhetném!-mosolyodtam el gúnyosan.Félrebillentette a fejét aztán elkezdett körbejárni engem, mentében pedig fel-fel emelte a hajam vagy a karom.Elrántottam a karom mikor a kezébe vette.
   -Conor Lightnen vagyok.-nézett rám a kék smaragdokként ragyogó szemével.
   -Mit keresel a házunkban?-kérdeztem félrebillentett fejjel.
   -Miért látsz engem? Hogyan vagy képes a Látásra, ha nincsenek rajtad Jelek?-zavartnak tűnt, nagyon is.Összehúztam a szemöldököm és a mellkasom előtt kereszbe fontam a karom.
   -Conor! Hol a csudában vagy?-kiabált egy fiú hang a bejárat felől.
   -Itt vagyok, Caius!-kiáltott vissza neki Conor.Két alak jelent meg a konyha és a folyósó között.Az egyik egy középméretű lány, kék világító szemmel és ében fekete hajjal, amit kiengedve hordott, borzosan.A fiú aki mellette állt magas volt és izmos, sötét haja a szemébe lógott, barna szeme Conort fürkészte.
   -Caius, Glove, látjátok a lányt?-kérdezte feléjük fordulva.Caius összevonta a szemöldökét, Conor felé sétált.
   -Conor, látom nagyon sexi meg minden, de mi nem érintkezhetünk mondénekkel.-magyarázott neki, pontosan úgy nézett ki, mint az apám mikor kérdezek tőle valami banálisan egyértelmű dolgot, ő meg mindig csak annyit kérdez vissza, hogy "kérsz pudingot, Aileen?".Ha ez lehetséges még jobban összehúztam a szemöldököm.
   -Tényleg ne hívjak egy pszichológust?-fordultam Conor felé.
   -Te látsz minket?-vonult felém Caius.Csak némán bólintottam.Összezavarodva sétált felém, úgy tűnt nagyon nem tetszik neki a dolog.Conor felé fordult és szétnyílt a szája.
   -Nincs rajta Jel, ne is keresd! Bevisszük Kaeliehez, ő majd megmondja mi lesz.-semmit nem értettem abból amit mondott, kérdések kavarogtak bennem. Conor már indult is felém, hogy karon ragadva elindulhassunk, mikor a hátunktól megszólalt valaki.
   - Mégis hova akarjátok vinni Aileent?- tette fel a kérdést Xav. Hihetetlenül álmosnak tűnt és fáradtnak, mégis megsemmisítő pillantásokat vetett a betolakodókra.
   - Nem gondoltam volna, hogy a Hold Gyermekei mondének között is előfordulnak.-undorodott el Conor. A két fiú a tekintetükkel ölték egymást, majd Xav testén egy végigfutó rángás átváltoztatta őt. Hatalmas karmai, füle és foga lett, mintha csak egy hatalmas farkas-ember egyveleg lenne. Azonnal elsápadtam és Conor karja után kaptam, ő azonnal elém is állt, majd a fegyverét elő véve szemezett Xavierrel.
   - Aileen, hadd magyarázzam meg!- változott vissza Xav eredeti formájára.
   - Mégis mit?! Hogy nem az vagy, akinek ismertelek? Hogy végig, egész idő alatt becsaptál? Azt hittem mindent elmondtunk egymásnak, hogy mindent tudunk a másikról. Te hazudtál nekem!-fakadtam ki, Xavier pedig szomorúan hajtotta le a fejét. Conor felém nézett, majd majd odasúgott nekem.
   - Mehetünk?- kérdezte bizonytalanul. Csak bólintottam, a kijárat felé menet leakasztottam a kulcsaim, majd az ajtón kilépve bezártam az ajtót.
   - Gyalog másfél óra, míg hazaérünk.- kezdte Caius, mind nagyot sóhajtottak.
   - Van kocsim, menjünk azzal.-ajánlottam fel. Az út viszonylag gyorsan eltelt, a monacoi forgalomhoz képest. A kocsiból kiszállva, a kaszinóhoz közeli helyen álltunk meg.
   Mikor megpillantottam az épületet, amely felé Caiusék igyekeztek, olyan volt, mint egy nagy, régi palota, ami olyan régi, hogy látogatni sem szabad. Ám mikor közelebb léptem, olyan volt, mintha egy ponyva mögött lenne, ami egy-egy helyen lyukacsos. Próbáltam ezek között a lyukak között belátni, és azonnal kirajzolódott elöttem a hatlamas impozáns kastély. Hatalmas tornyai az eget hasították, a háromszög alakú ablakok színes üvegből voltak kirakva. A bejáratot pedig egy óriási kétajtó képezte. Olyan benyomást keltett az emberben, hogy egy templom. A bejáraton belépve egy hatalmas teremben találtuk magunkat, ahol elég hideg volt ahhoz, hogy fázzak egy darab koktélruhában. A teremben kétfelől padok voltak egymás után helyezve, a padsorok végén pedig egy nagy asztal, és egy szentéj, amit az asztal mögött lévő hatalmas ablak világított meg. A falakra erősítve függtek a gyertyák, amik fényt jutattak az amúgy homályos szobának.
   Glove a baloldali falhoz vezetett, majd egy gomb megnyomásával egy lift indult el valahonnan. A lift érkezésével Glove szétfeszítette a régimódi rácsokat, majd előre tessékelve megállt mellettem. A fiúk is beszálltak, majd az emeletszám megnyomásával a lift nyikorogva indult el.
   Mikor kiszálltunk a liftből Glove és Caius levették a cipőjüket, majd elindultak a folyósón jobbra. Conor is ugyanígy tett, csak ő megvárt engem.
   - Le kell húzni a cipőt, Kaelie nem szereti ha mocskos lesz a padló.-mosolygott féloldalasan. Lerúgtam a lábamról a magassarkúm, majd követtem őt. A folyósón végighaladva a falakon mindenhol festményeket láttam, amik angyalokat és embereket ábrázoltak. A képeket gyertyák világították meg, a falat pedig régimódi tapéta fedte. Conor hirtelen megállt egy kétszárnyú ajtónál.
   - Kaelie bent van, légy vele tisztelet tudó. Én idekint várlak.-biccentett, majd intett a fejével, én pedig beléptem a hatlamas könyvtárba. Az ajtóval szembe egy nagy színesüvegből készült ablak volt, kétfelől pedig impozánsan elhelyezett könyvespolcok, amik előtt amolyan erkélyek voltak, hogy hozzá lehessen férni létra nélkül is a könyveknek. Ezek a polcok a plafonig értek, valószínű ez a legmagasabb hely az épületben.
   - Úgy látom egy könyv rajongót köszönthetek.-hallottam meg jobbról az érces, mély hangot. A csigalépcsőről lépdelő férfi nem látszott öregnek, hatalmas vállai és karizmai voltak. Mikor leért megpillantottam az arcát is, kék haja az égnek állt, a szemei szürkén csillogtak, az arcát egy kisebb szakáll és egy bajussz szegélyezte. A legfurcsább mégis a nyakától felfele a bal állkapcsáig érő kígyó volt. Fekete bőröltözetet viselt, bakancsal, és megsaccolva kör-belül a huszas éveiben járt.
   A bejárattól-ahol álltam-kétfele lehett lejutni a lépcsőn a könyvtár szívébe, ahol Kealie állt. Jobbfelől léldeltem le, majd megálltam egy helyben.
   - Te vagy Kealie?-kérdeztem őt fürkészve. Bólintott, majd a kanapékhoz tessékelt, lassan leültem, majd hallgatni kezdtem őt.
   - Aileen Quin, mikor láttad a szüleidet utoljára?-tette fel a kérdést, ami nagyon meglepett, nem igazán erre számítottam.
   - Tegnap délután.
   - Azt tudtad, hogy ők itt dolgoznak?-nemlegesen intettem.- Az anyád kiváló harcos, viszont az apád...-ingatta a fejét- ő inkább az a megadó típus. Nem mellesleg nem az igazi apád.-folytatta, nem hittem a fülemnek, hogy az apám nem az apám? Hogyan lehetséges ez? Akkor ki az igazi apám? Hol van, miért nincs velem? Miért hagyott el? -Gondolom nem érted mi a helyzet, és össze vagy zavarodva. Viszont sajnos nem hagyhatok időt ezt feldolgozni, mert meg kell tudnod az igazságot, mielőtt a Néma Testvérekhez visz Conor. Az anyád egy Árnyvadász, ahogy a nevelő apád is, az igazi apád viszont nem tudom mi. Gondolom lenne pár kérdésed.-intett felém. El sem tudtam hinni, a világ amit ismertem egy pillanat alatt vált porrá a lábaim alatt, s mintha csak zuhannék a semmiségbe, az ismeretlenbe. Egyik információ után a másik és a következő. Kissé kilátástalan volt a helyzetem, mert semmit nem értettem az egészből, és minden új volt számomra, de talán csak a gyors közlés és a tömérdek kis dolog volt felkavaró. Nem azzal volt a bajom, hogy felfogjam ezeket, hanem, hogy kis idő alatt történt mindez.
   - Mi az az Árnyvadász?- érdeklődtem kíváncsian. - És kik a Néma Testvérek?
   Kealie szeme azonnal felcsillant.- Az Árnyvadászok évezredek óta védik a világot a démonoktól, akik veszélyt jelentenek ránk. Raziel arkanygal véréből lett az első Árnyvadász, Jonathan Shadowhunter, aztán a többi. A testünk rúnákkal van körülvéve, amik erősebbé és ügyesebbé tesznek minket. Neked viszont egy rúnád sincs, az anyád várni akart a tizennyolcadik születésnapodik, amikor elmondja neked, ami ugyebár tegnap volt. Viszont ő és Oliver eltűntek, tegnap óta nincsenek meg. Azt reméltem te tudni fogod hová mentek...- nézett rám. A baj csak az volt, hogy fogalmam sincs anyuék hová mehettek. Semmit nem említettek az utazásuk céljáról vagy helyéről, ezt Kealienek is megmondtam, aki azonnal nekilátott levelet írni, majd az a tűzbe dobta, az pedig zöldes tűzzel lett semmivé. - Jólvan, most menj Conorral, vegyél fel valami rendes ruhát és menjetek el a Néma Testvérekhez.- intett, én pedig a lépcsőkón felmentem és kiléptem a könyvtárból, ahol Conor várt. Csak ekkor vettem észre, hogy a tegnapi vörös miniruhám van rajtam.
   - Na? Megtudtál valamit?- nézett rám kíváncsian, bólintottam.
   - Kell valami rendes ruha.-fordítottam felé a fejem. A csuklóm megfogva vezetett a folyósón el, majd egy másik, szélesebb folyósóra vezetett, annan minkét felől ajtók nyíltak szobákra, az egyikbe be is kopogott.
   - Igen!-hallottam belülről a vékony hangot. Conor benyitott, majd engem is betessékelt a szobába. A lány felénk fordult, Glove volt az, csillogott a szeme és az arca pirosan virított.- Segíthetek?
   - Aileennek kell néhány rendes ruha, amíg elmegyünk a Néma Testvérekhez.- válaszolt helyettem is Conor. Glove felcsillant, kitolta a szobából Conort és a szekrénye felé tolt.
   - Válassz nyugodtan, ahogy látom neked is ugyanakkora a méreted, mint nekem.- mosolygott bíztatóan. Kivettem a szekrényből egy fekete szoknyát meg egy fekete blúzot, mivel a fekete volt az egyetlen szín a szekrényében. Gyorsan felvettem, majd felé fordultam.
   - Nagyon köszi, majd Conortól visszaküldöm.- mosolyogtam rá.
   - Persze, ráér! A lift mellett van egy bakancs, menj abba!-legyintett aranyosan. Kimentem a szobájából, majd a földön ülő Conorra néztem, aranyosan felpislogott rám, majd felállt és a lift felé ment.
   - A Néma Testvérekről annyit kell tudni, hogy magányosan élnek, ritkán fogadnak vendégeket. Te kivételes eset vagy, rád számítanak, születésedtől fogva rád várnak. Rád várunk.-mondta a liftet várva. Igazán meglepődtem, ők honnan tudják, hogy én ki vagyok?
   - Honnan tudtátok, hogy én egyáltalán létezem? Miért vártak rám?- estem kétségbe. Nem értettem miért kéne ettől a dologtól megnyugodnom. 
   - Születésedkor úgy mesélték, hogy valami furcsa fordulatot vett az egész Árnyvadászvilág. Nem tudtuk, hogy ez a változás pozitív vagy negatív, csak annyit, hogy te maga vagy a változás. Most lehet kiderül, mit hozol ránk.-mondta és belépett a liftbe.
   A Néma Testvérekig az út az egész városon át vezetett, aztán a hegyre fel és ott egy temetőbe. Megálltunk egy kőépítmény mellett, ami a katakombákba vezet. Már egy jó ideje álltunk ott, szóval kezdett unalmassá válni a várakozás.
   - Hogy néznek ki?-tettem fel a kérdést.
   - Hát, kopaszok, és elég sovány arcuk van, szóval ne ijedj meg tőlük. Ahogy ezt kimondta, jött is egy csuklyás alak, a katakombák kapuját pedig nyikorogva nyitotta ki.
   - Üdvözöllek, Aileen Quin és Conor Lightnen, a Néma Testvérek már várnak. Én Barabás Testvér vagyok. Készen állsz minden titkod feltárni elöttünk, Aileen?-a Testvér úgy beszélt, hogy a szája csukva volt, ezért arra tippeltem, hogy a hangját a fejünkben halljuk.
   - Igen, felkészültem.- bólintottam, Barabás Testvér testén, ami a csuklya alól kilátszott, sápadt volt és tele volt kanyargós mintákkal, amik keresztezték egymást. Voltak sötétek és voltak olyanok is, amik egybeolvadtak a bőrével. Befele mutatott a kapun, mi pedig beléptünk, az pedig nyikorogva csukódott be utánunk, mi pedig beléptünk a feketeségbe.
   Az ismeretlenbe.